Minulómanuló

Joli mintha megváltozott volna az utóbbi időben. Én nem tudom, mi lelte, de egyfolytában nyávog. Nem is nyávog, sipákol, ez a jó szó rá. Sipákol reggel, amikor mi még alszunk, de ő már nem. Sipákol, hogy adjuk gyorsabban a reggelijét. Sipákol, ha ő azt annál gyorsabban befalja azt és üres a tálkája. Sipákol, mert szerinte egy szem száraz bement a szőnyeg alá, és nem tudja kiszedni, majd amikor felhajtom neki a szőnyeget, és látja, hogy nincs ott, akkor lehajtott buksival nézi a padlót percekig, hogy utána újult erővel sipákolhasson. Sipákol, amikor reggel készülődnénk, de ő inkább játszana. Sipákol este, hogy hol a vacsi, majd miután betolta, utána is. Sipákol, miután hatalmas vehemenciával átforgatja az egész almot, beletrónol, kimászik a dobozból. Amikor ülünk a kanapén este, ott kering körülöttünk és sipákol. Persze ha babusgatni szeretnénk, azt nem lehet, kislisszan a kezünkből. Mi meg sipákolunk, hogy milyen egy useless macskánk van.


A legnagyobb sipákolást most szombaton lehetett tőle hallanni. Én hazautaztam vidékre és kértem Gulot, hogy csak nagyon keveset adjon Jolinak vacsira. Ugyanis szombaton volt egy éve, hogy beköltözött hozzánk a kisasszony és felforgatta csendes kis mindennapjainkat. Ennek örömére (?) és ezt megünneplendő (??) vettem neki csirkemájat és azt terveztem készíteni őcicaságának vacsorára. Sokáig kellett bírnia, majdnem 1,5 (!!) órával később kapott enni a szokásosnál, meglehetősen nehezményezte is a dolgot. Amikor azonban már érezni lehetett a csirkemáj illatát, akkor egyszer csak megmerevedett, kérdőjel arccal kikocogott a konyhába, rámnézett, farokcsóva és betrappolás a nappaliba. És onnantól kezdve lenyomott egy laza 300 métert a konyha és a nappali között fel-alá rohangálva és őrület hangosan sipákolva. De megérte a várakozás. Amikor a szépen feldarabolt, és kellemesre lehűtött, de még ínycsiklandóan meleg májat letettem orcája elé, a szempillantás alatt, bármiféle "köszönöm" miaú artikulálása nélkül rávetette magát nehezen levadászott zsákmányára vacsorájára és oltári csámcsogással, néha gyenge röfögésekkel kísérve falatozni zabálni kezdett. Mi persze ezalatt elérzékenyülve néztük, és soroltuk az "emlékszem egy éve, mikor idehoztuk..." kezdetű mondatokat. Hüpp-hüpp. Természetesen amikor utána mi nekiültünk vacsizni finom amerikai palacsintát áfonyalekvárral, nem győztük letolni a kisasszonyt az asztalról. Biztos neki is kellett valami kis édes desszert. Szép este volt, mi tagadás.

A Királyok Völgye közelében lévő alabástrom múzeumban is voltak macskák, igaz, meglehetősen mereven néztek maguk elé :) Én pedig kibírtam, hogy ne vegyek még egy faragott cicát.

A következő személyes, de csak szem-kontaktus a luxori bazárban volt, a pultok alatt heverésztek, ettek a cicák, de Gulo rámszólt, hogy nehogy rájuk mutogassak, mert a végén még szaladnak utánunk a bazárosok, hogy azokat is eladják pár egyiptomi fontért :). Ugyanis ha csak rá nézett az ember valamire, már dugták az orrunk alá, hogy vegyük meg. Jól jött volna egy szemellenző és egy kéz-lekötözés!

Az utolsó 3 napot Hurghada-ban töltöttük. A szállodának hatalmas kertje volt nagyon jól tartott cicákkal. (Valamint volt egy nagy nyúlketrec és madárketrec is, a macskák örömére. Vagy a gyerekek örömére?...) Két cicával találkoztunk, egy kis vörös-fehérrel, iszonyat kétségbeesetten nyervogott, hogy menjünk oda hozzá, de utána persze félt, nem mert közeledni. Illetve találkoztunk egy hosszabb cirmos bundájúval, a füléből is szőrpamacsok álltak ki és kérdőjel arca volt, ő lett a Kérdőjelarcú Cica. Kérdőjelarcú Cica nagyon helyesen odakocogott, amikor hívtuk, de kizárólag a buksiját lehettt simogatni, ha bárhol máshol hozzáértünk, ütött. Engem megpofozott, visszahúzott körmökkel adott egy taslit :) Meg folyamatodan hempergett, forgolódott a tengelye körül. Édes volt. Utolsó este kevésbé, akkor kinyújtott körmökkel ütött meg, a csuklómból a véremet vette! 

Természetesen Joli-pótapuval tartottuk a kapcsolatot, a 4. nap tájékán az alábbi e-mailt kaptuk:
 "Joli nagyon jól van, iszonyatosan összebarátkoztunk, a barátnőm is bírja nagyon :) Igazából Ő a legbénább NINJA macska akit valaha láttam és a legmókásabb is :D Hatalmas arc... reggeli fejveregetéseit minden hajnalban bejátssza... egyszer ivott a halak vizéből...:) az zseniális volt. Minden ugrását, esését úgy el tudja hibázni, hogy az már művészi! Jolán A MACSKA (aki nem nagyon tudja hogyan kell macskának lenni) :D Igazából nagyon bírom!!! Persze nem tartanám meg, de nem miatta, hanem mert nincs helyem. Szóval eszik-iszik, rosszalkodik, mellette bájos és hízeleg is rendesen."

Vagyis ez ismét egy bizonyítéka annak, hogy Joli igenis bénázik, ha ugrani kell! :)

Persze alig vártuk már, hogy menjünk érte, úgyhogy hazaérkezésünket követően érte mentünk először. Amikor odaértünk, valahol a kanapé mögött kóricált, molyolt, de amikor hívtuk, abbamaradt a kaparászás egy pillanatra, majd 3 másodperc után megjelent a kanapé mögül és csak nézett ránk. Amikor felemeltem, el sem akart mozdulni a kezemből, csak ült ott nyugodtan, meg sem moccant, teljesen meghatódtam, hüpp-hüpp! A segítséget megköszönve hazahoztuk Jolit, kiengedtük a hordozóból, mindent alaposan körbejárt, körbeszimatolt, majd lelkiismerete megnyugtatása után egy maratoni alvásba kezdett, ahonnan még a tonhalas pizza illata sem billentette ki!

Illetve valójában a gazdik, ma éjjel elutazunk 10 napra, addig Joli is megy rombolni nyaralni a kijelölt pótszülőhöz. Ma este bedobozoljuk Jolit, mellé a kis edényeit, játékot, az almot, a szárazat, a lilakonzervet, a kislapátokat, az alvóplédjét, egy ágytakarót (pótapa lakásának védelmében), az orvosi kiskönyvét (benne Joli igazolvány képével), ill. egyéb takarító eszközöket és elfuvarozzuk a kisasszonyt. Szerintem több cuccal utazik, mint én, pedig engem nehéz überelni.

Pótapa izgatottan várja Joli érkezését, még nem volt cicája, de nagyon szeretne. Majd megkérdezem, hogy áll a dologhoz 10 nap múlva.

Lö pá! :)

UPDATE: Pótapunak jelenleg nincs cicája, de volt, hogy egyszerre 7 is nyervogott nála. Ejha! Bár Jolán néha egymaga kitesz 7 macskát!! :)

Gyorsan megosztom a hétvégén felmerült nagy kérdést.

Történt, hogy Joli ismét játszani óhajtott, vagyis nekiesett Gulonak, de úgy rendesen.

Gulo sokadik felszisszenés után közölte, hogy kell egy másik macska.

Mire én: Egy új cica pluszba, vagy a Joli helyett?...

:)

Régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy összegszem a Joli által okozott károkat. Most az ősz közeledtével megérett a gondolat, lássuk akkor, csak mezei felsorolás szinten!
 
1. Függöny megcincálva

2. Komódfiók sarka megcsócsálva (nem komplett ez a macska szerintem, megrágja a komódot? Mégis mit várt? Hogy marhahús íze lesz? Még csak nem is pácolt fa :)

3. Ruhák megtépve - képet nem tudok mellékelni, mert amiket megtépett, azok a kukában landoltak. De nem is baj, mert ha újra látnám azokat a göncöket, ismét nagyon mérges lennék.

4. Kanapé szétkarmolva

5. Szőnyeg megtépve (itt biztos arra agitált, hogy észrevegyem, hogy most sokkal trendibb a "hosszúszőrű" szőnyeg)

6. Virág megrágva - bár a virágok fent vannak a szekrény tetején, van egy futónövény, ami leszaladt :) És hiába vettünk Jolinak macskafüvet, az nem érdekli. Csak ez:

7. Ez a kedvencem - az Angliából kapott, macska alakú, fából készült ajtókitámasztó megrágva, de úgy jó alaposan. Az utóbbi időben olyan jókat nyammog rajta, hogy félek, hogy szálka megy a nyelvébe. Biztos konkurenciát látott benne :)

Régóta kész vagyok egy bejegyzésvázlattal, de nem sikerült a képeket beleintegrálnom szépen a szövegbe....amíg a technika ördögével lejátszom a harcot, egy kis gyorsjelentés Jolánról.

Ismét bebizonyosodott, hogy a legolcsóbb, eredendően nem macska-játéknak készült dolgok a legjobb játékok! Hazavittem egy A4-es papírdobozt és persze Joli hatalmas lelkesedéssel bújt be alá, tologatta stb. Gulo úgy gondolta, hogy vág a dobozra egy macskányi ajtót és a terv remekül bevált - Joli lelkesen gubbaszt új otthonában :)

Még jó; amilyen rossz mostanában, rendszeresen elmondjuk, hogy kivágjuk a francba, majd dobozzal együtt tesszük meg mindezt és lesz egyből háza is.

:)

Ps - most sem sikerült betenni a képet, valahogy körbefut a szöveg. IT guruk help!

  Nem tudom, más macskáknál hogy van ez, de Joli határozottan kedveli az erőszaknak bizonyos formáit. És itt nem a vadászatra gondolok, hanem az önmagáért való harcra, a játékos küzdelemre, vagy nevezhetjük egyszerűen kegyetlenkedésnek is.

Becserkészés jobbról

  Lehetséges, hogy ez neveltetés kérdése, meg biztos sokat számít az is, hogy egyke cica. Mindenesetre amikor befogadtuk kb fél éves korában a kezdeti bágyadtság után játszótársat keresett. Én pedig féltvén egészséges fejlődését, amikor csak tehettem leálltam vele bunyózni. Szó szerint a véremet adtam azért, hogy ne legyen belőle egy befelé forduló, lelkileg zakkant depitartály.

Becserkészés balról

  Jelenleg megoszlanak a vélemények arról, hogy Joli aggresszivitása normális-e, avagy ez már beteges, habzó szájú eszelősökre jellemő szadizmus. Szerintem a normálishoz azért közelebb áll.

  Joli a mai napig háromféle harcmodort sajátított el. Nevezhetjük ezeket stratégiáknak is, cicaésszel mérve mindenképp napoleoni magasságokat ért el, az biztos. Fél éve még nem volt ilyen kifinomult stratéga. De mindegy, lássuk a három harmodort.

Frontális támadás, oldalazva, puposítással

1. Odüsszeusz

  Mikor esténként a kanapén heverészünk, Joli odakucorodik mellénk, és simogatásra kínálja föl magát. (Ez a faló.) Mi nem is sejtjük, hogy ebből mészárlás lesz. (Mi vagyunk a trójaiak.) Egyébként nagyon sokszor tényleg váratlanul ér minket a támadás. Már dorombol mikor bénító harapás szorítja valamelyik izületünket. (Kiugrik Odüsszeusz a falóból.) Mert Joli jó ragadozóhoz illően ilyen esetekben csakis könyökre, bokára, térdre megy. Mi meg csak visítunk, ha egyáltalán jön ki hang a torkunkon.

Alkarra támad

2. Kalandozó

  Miként honfoglaló őseink, megtámadja a páncélos, lassú ellenséget (engem), majd megfutamodást színlel, és egy alkalmas helyen gyilkos ellentámadást indít. A támadásban nincs is semmi furfang, viszont az ellentámadás, az már igen. Becsalogat a hálószobába, ahol elbújik. Sose találnám ki, hogy az ágy alá bújt, ezért teljesen váratlanul ér ahogy a bokámra veti magát tíz karommal és még négy hegyes foggal. Ez rendkívűl fájdalmas, ilyenkor kedvem lenne egy kürttel fejbekólintani.

Figyeljük meg az óvatosan visszahúzott karmokat

3. Vadászat nagymacska módra

  Ezt a fajta harcmodort mutatják be a képek. Kezdődik a becserkészéssel, Joli szeme a zsákmányra szegeződik, kivárja a megfelelő pillanatot, majd, ... majd észreveszi hogy ő nem oroszlán, és a zsákmány sem egy bicebóca antilop bébi. Ezért a lehető legnagyobb felületet mutatva megfélemlíti áldozatát. Ránézés, rákiabálás hatására elszalad. A bátor. De visszajön és nem hagyja eliszkolni zsákmányát. Harmadszorra, negyedszerre már nem fut, hanem támad. Harap, karmol, szorít. Nincs menekvés.

Mint egy ororszlán (hátsó láb, csuklótájékon, megvan?)

Korábbi ígéreteivel szemben Gulo nem írt bejegyzést, ezért most írásos megrovásban részesül, én meg megírom, hogy mi van a mi Jolánunkkal.

Két hete péntek este bepakoltuk a kisasszonyt a hordozóba és megindultunk vele vidékre, mert mi elutaztunk és Gulo anyuja volt a macskafelvigyázó. Az utat szokás szerint jól bírta Joli, csak néha karmolt ki a rések között és csak néha nyávogott nagyokat. Amikor odaértünk és kiengedtük, óvatosan fedezte fel az elvileg már valamennyire ismert területet. Gulo anyuja elővigyázatosan felpakolta a virágokat és elbarikádozta az akváriumot. Miután ellátuk a kellő számú óvintéssel, jótanáccsal és megígértem, hogy mindennap telefonálok, elindultunk haza.

Este nagyon furcsa volt, hogy nincs ott a Joli, de kibírtam és nem telefonáltam, hogy ugye él még a szentem? Másnap reggel Gulo viccesen elkezdett a körmeivel kopogni a padlón, mintha ott lenne Joli, hogy meglegyen a szokásos reggeli "feeling hangulatú érzés". Ha jól emlékszem, még nyávogott is.

Szombaton délután, a szeles Balaton mellől hívtam fel macska-au-pair-ünket, hogy mi a helyzet. Teljesen meg lettem nyugtatva, Joli él és virul, hol az ablakban ül és nézelődik (kint rohangált Panni kutya, biztos csak nézett rá Joli kistányér szemekkel), hol fedettpályás alvóversenyen vesz részt. Megnyugodtam.

Másnap, immár a napos, strandidős Balcsi mellől, sörrel a kezemben telefonáltam, és ismét megnyugtattak, hogy minden a legnagyobb rendben. Szuper.

A harmadik napon, hétfőn, már nem is telefonáltam, de nem hiszem, hogy Jolán hülyére aggódta volna magát miattam. Kedden pedig már siettünk is érte. A nagy szeretetteljes ölelés elmaradt, tulajdonképpen alig foglalkozott velünk a kisasszony, a kanapé kényelmesebb volt, oda sem jött elénk. Csak kicsit sértődtem meg. Megköszönve Gulo anyujának a pesztrálást, felnyaláboltuk Jolánt, hogy akkor irány az állatorvos oltásra, aztán haza. Mint kiderült, benéztem, és nem is kell neki még oltás...Sebaj, azért megnézte az orvos, és jelezte, hogy van némi súlyfelesleg Jolánon, de amúgy minden rendben van.

Megnyugodva vittük hát haza a makkát. Amikor hazaértünk, fel kellett fedeznie újra a lakást, mindent megszagolgatott, lemeózott, hogy úgy van-e, ahogy hagyta. Úgy volt.
Szóval, szummázva, nem hiányoztunk neki különösebben, én feleslegesen sopánkodtam, hogy "jajmilehetmostjolivalvajon", és máskor is nyugodt szívvel adjuk kölcsönbe :)

Azóta visszazökkentünk a normális kerékvágásba. A játék még mindig harc és bokszolás, ölben nem marad meg, egyfolytában éhes, és különben is, hagyjuk úgy békén általában. Ismét előkerült egy szárított narancs a rejtekhelyéről. Kis hülye.

Ma reggel, miután 20 perce vigyázban ült az ajtó előtt, majd amikor nagy nehezen kikóvályogtam, eldobta magát előttem, hagyta, hogy felemeljem, sőt, kivételesen megmaradt az ölemben, és olyan recsegést vágott le, hogy mozdulni nem mertem. Pedig már rég késésben voltam, de inkább ott ültem, hálóingben, csipásan, kávéivás nélkül és azt tettem, amiért mindig is szerettem volna cicát - simogattam, ő meg csak dorombolt, dorombolt nekem.

Nagyon régen jelentkeztem már! Bár mondhatnám, hogy 3 hetes világ körüli nyaraláson jártunk, de sajnos nem. 3 hetes iroda-nyaralás, panelban-szenvedéssel egyéb elfoglaltságokkal egybekötve. Najó, utóbbi pár napban jött az enyhülés, de szerencsére ezt a panelban meg sem éreztük :)

Joli módszere a hűsölésre: üljünk fel a - vélhetően hűvösebb - fém kenyértartóra.

Jolinak volt egy-két vicces megmozdulása a napokban.

Egyik este ülünk a kanapén, Gulo, Joli, én, libasorban egymás mellett, tévéztünk. Joli boldogan nyalogatta Gulo alkarját. Én természtesen egyből reklamáltam, mi az, hogy engem nem részesít ebben a kegyben, megbökdöstem. Abbahagyta a mosdatást, jobbrafordult, rámnézett, majd le a karomra, megint rám, és nagy lendülettel beleharapott az alkaromba. Vérig voltam sértve, Gulo hangosan kárörvendett! Utána már én nevettem, amikor Joli átfordult haccicicá-ba (=harci-cica gyorsan mondva, teljes megkergülést okoz), és véresre harapta, karmolta Gulo karját, lábát, kezét, vállát. Talán még a lépét is kitépte, nem láttam, olyan gyorsan történt minden.
 
Joli továbbra is bénázik akrobata mutatványai közben. Valahol elszomorít, de ugyanakkor vicces is. Egyik este úgy gondolta, hogy leugrik az ágyról, hogy bebújjon alá. Az ágy és az éjjeli szekrény között van kb. 15 centi. Joli "lebukott", és azzal a ledülettel meg is fejelte az éjjeliszekrényt, csak úgy koppant a kobakja, aztán az éjjeliszekrényről lepattant és egy kecses mozdulattal beborult az ágy alá. Egy darabig ki sem jött. Biztos megsértődött, hogy kinevettük...
 
A mosógépbe való ugrabugrálás sem megy, mindig elnézi a gép peremét, és csúszik lefele a gép falán, és amikor ránézek, annyira szomorúan bír nézni, hogy megsajnálom és jól megabajgatom, vezekelve amiért ilyen csúnya vagyok, hogy kinevettem őt.
 
Gulo régóta mondogatja, hogy meg akarja Jolit fürdetni (biztos nincs rajta elég karmolás...), és Mazsiék után szabadon, egyik nap vizet engedtünk a mosdókagylóba és óvatosan beleraktuk Jolit. Csak pislogott nagy szemekkel, és nagy meglepetésünkre nem karmolt, rúgkapált, hanem egész jól tűrte. Ez azért nem azt jelenti, hogy nyakig elmerült a vízben és még fürdősót is kért, hanem 2-3 percig meg sem nyákk-ant és csak utána ugrott ki Gulo kezéből. Megállt nagyterpeszben a fürdőszoba közepén (haha, amennyi állóhely van ott, az mind a közepe...), szóval megállt, bundarázás, majd kirohanás. A kövön szanaszét csúsztak a lábai, rohangált összevissza, szőnyegekből harmonika, függönyre új lyuk, plusz még pár kobak-koppanás az asztaltól a nappaliban. Ott aztán duzzogva leült és elkezdte nyalogatni a sebeit. Persze nem vallotta be este bizalmasan egy csajos beszélgetés közben, de szerintem jól esett neki a hideg víz a melegben :) Képek nem készültek, vagyis de, de azok nem érdemesek közzétételre.
 

Egy másik este pedig nagy meglepést tartogatott nekünk - valahonnan előszedett egy már régen száműzött szárított almaszeletet! Csak pislogtam, hogy ez ugyan hol a fenében volt. De örömöm nem tartott soká, gyorsan visszadugta a fenébe, biztos helyére. De, teszem hozzá, a kis hülye hiányolja a lepakolható lapos kerek gyümölcsöket és mivel okos (!) cica, rájött, hogy a poháralátét is lapos, kerek és roppant jól le lehet egyesével lelökni az asztalról, most ezeket pakolta le, majd nézte nyugodt elégedettséggel. Remélem ezeket nem teszi majd el azért a fene-polcra! :)

Most hétvégén pedig Jolit kölcsönadjuk Gulo anyujának, mi meg szépen elutazunk.

Szeretem, ha van menetrend a napjaimban, szeretem megtervezni, hogy a nap folyamán (munkahelyen kívül) mit fogok csinálni. Ma időben eljöttem bentről és már hazafele kitaláltam a nap hátralévő részét. Időbeosztással lefixálva, f7-7-ig Joli megetetése, alom kipakolása, Joli dögönyözése, 1 órányi tanulás 7 és 8 között, aztán futás 8 és 9 között, majd este egy kis tévézés, "leeresztés". Némi időeltolódással, de többé kevésbé összehoztam.

Amikor nekiültem a tanulásnak, eszembe jutott, hogy kint tanulok az erkélyen és Joli is kijöhet. Kinyitok egy széket, arra lekucorodok, és mivel nőből vagyok, remek periférikus látással megáldott egyén lévén, majd közben fél szemmel figyelek Jolira. Szépen kiültem, kezemben könyv, füzet, toll, fél szem és Joli (két utóbbi nem a kezemben!). Minden adott.

Joli eddig csak nagyon keveset volt kint az erkélyen és vagy esett, vagy pusztulat meleg volt. Most, kellemes idő lévén, boldogan kikocogott. Jolán fizikai változásokon ment keresztül másodpercek alatt, szerintem az eső előtt őrült módon repdeső madaraknak köszönhetően. Szemei kitágultak, pupillái szinte eltűntek. Füle megnőtt, nyaka megnyúlt és orra remegett.

Boldogan hempergett a mindennap felsepert balkonon a koszos erkélyen, és összeszedte az összes létező koszt a bundájára, mint ahogy ez látszik is a képen. Megevett egy bogarat (pedig előtte vacsorázott), valami elszáradt növénydarabot, majd még rágcsált valamit, remélem nem valami több napos cigicsikket, amit a felettünk lakók lelkesen pöckölnek ki. Mindenesetre nagyon rágta.....

Én persze egyfolytában Jolit néztem, mit csinál, mikor ugrik, közben kezemben a füzet stb. Eszembe jutott, hogy messziről úgy nézhetek ki, mint aki macskát rajzol - keresztbetett lábon füzet és folyamatosan oldalra néztem, csak épp a macska nem ül meg egy helyben :)
Bár ez a póz megért egy fotót:

Az erkélyezésnek (és nem-tanulásnak...) egy légy vetett végett, berepült a szobába, Joli meg utána. Úgyhogy szedtem én is a cókmókomat és bevonultam a szobába, hogy készülődjek a futáshoz. Persze ez is lassabban ment, mert Jolit kellett simogatni, kiszedni a szájából a cipőfűzőt, kipakolni az almot, mert persze akkor jött rá a termelés... Aztán ismét talált egy bogarat, és rovarbiológus cica lévén ezt is alaposan tanulmányozta és persze ezt is le kellett fényképezni:

Végül az ütemterv tartalmi részét tarva ugyan, de késve indultam futni. Én is nyeltem egy-két bogarat, de jól esett. A futás, nem a bogarak.. Most már megfürödve, elfáradva pihengetek, miközben Jolán fikszíroz, ugyanis rájött az esti bolondóra :)

Íme egy-két fotó, ahogy ígértem. Joli köszöni, él és virul. Ma már evett prágai sonkát (az bezzeg ízlik a kisasszonynak!), borsófőzeléket, kapott macska-rágcsát. Az erkélyre szökés a legújabb móka, amint nyílik az ajtó, szökik kifelé. És ugrásra készen vizslatja a madarakat, én meg ugrásra készen nézem Jolit, nehogy ugorjon....

Asztalon pihenget:

Borsót néz:

Borsót támad:

És Tüskevárat néz:

Gulot ismét elszólította a kötelesség, kint van a fronton munkaügyben van külföldön, úgyhogy 3 hétig ismét édes kettecskézünk Jolival. Mondanom sem kell, ismét előtört belőle a hiszti. Fel s alá járkál, nyekereg, keresi Gulot. Úgyhogy ilyenkor minden egyes alkalommal leültetem (elszalad), leültetem (megint elszalad), megint leültetem (jobb esetben ott marad) és eldünnyögöm neki, hogy Gulo nem ment el örökre, még ha az ő cica-időszámítása szerint annak is tűnik e 3 hét. Én meg igyekszem nem megsértődni azon, hogy én nem vagyok neki elegendő, velem nem is élet az élet stb stb.

Tekintettel arra, hogy én nem a street fighter alakulat vagyok, csendesebben telnek a napok. Persze sokszor rájön az 5 perc, megy a rohangálás, szőnyegek harmonikába rendezése, de pár perc múlva bágyadtan pillog. Ugyan nincs nagy meleg (sőőőőt), elég fáradékony lett, biztos korral jár, öregszik, no... Sokszor csinálja, hogy bandukol a lakásban és egyszer csak eldobja magát, ott ahol van, elnyúlik és onnan pillog rám, és küldi a hullámokat, hogy ugyan fáradjak már oda őt simogatni. Tekintettel arra, hogy nem igazán szeretek az előszobában ücsörögni a padlón, ilyenkor felemelem a nagyasszonyt, és beviszem a szobába a kanapéra, hogy akkor majd ott romantikázunk egyet. Ez persze nem jó, hiszen nem az Ő akarata teljesül, így leugrik, és kiterül a szőnyegen (ez már egy fokkal jobb azért, bevallom), és onnan jön megint a könyörgő tekintet. Persze jön egy kis szóbeli csatározás ("gyere ide" vs. "nyákk".) De persze ő győz, én szépen kucorgok a szőnyegen, amíg el nem gémberedek teljesen...

Estéink csendesen mennek tova. Fél füllel hallgatom a meccset a háttérből, közben tanulok és / vagy Jolit szórakoztatom. Vagy inkább ő szórakozik velem. Persze mindig a füzetre, könyvre kell hasalnia, hogy aztán onnan startoljon a kommandó ugrás, közben engem szépen megkarmolva...A vuvuzela meglepetésemre egyáltalán nem érdekelte / zavarta, a nyári kis bogarakat viszont nagyon szereti és egy rovarbiológus alaposságával tanulmányozza őket. Van, hogy talál egy 0,05 mm nagyságú rovart és odaül mellé, meredten nézi. Természetesen tojik rám ilyenkor, még a füle botját sem mozdítja. Azonban, kis egyszerű lélek, a bogárka sehol sincs már, ő még mindig meredten nézi azt a pontot, ahol látta. Van, hogy másfél órán keresztül csak ül és néz előre meredten. Az persze nem baj, hogy egy 2 centis "bogárka" ott szambázik tőle 10 centire, azt nem vesszük észre...

Rágcsálásban fokozta tevékenységét. Megrágta a TV külön (padlón) lévő kis hangfalait. A komód sarkát. A kajás alátétet. A futócipőm tornazsákját. A ceruzák végét. A táskámat. Egy plüsstevét. És egy kölcsönkönyvet, ami angol és ráadásul valami ritka kiadás és mellesleg úgy kaptam kölcsön, szóval azt majd még be kell szereznem újra. Elmondható, hogy Joli egy rágcsáló kárttevő.

Képek is jönnek hamarosan, promisz.
 

Jelentem, még megvagyunk. Nem nagyon volt időm írni, sok bent a munka, hétvégén is voltak programok stb. Joli cica él és virul, van azonban pár apróság, újdonság.

Először is - ismét nő az az egyszál fehér bajusz-szál! Megnyugodtam :)

Másodszor is - ismét bújós lett a kisasszony! Meggyőződésem, hogy a múltkori, összességében 24 órás, kibírhatatlan távollétünk okozta magány, és annak folyamányaként kialakult kínzó betegség (2 napos hányás-maraton) után rájött, hogy milyen jó, ha mi dögönyözzük, simogatjuk. Esténként megy a nagy dorombolás, kenyérgyúrás, és persze a harcok is, bár azokat Gulo bőre sínyli meg igazán. Aztán persze Joli kedvesen bújik, megy a "nyákk-nyákk", tekergés. Beszédes lett, mindig hangot ad véleményének, kifejezetten csacsogós cica lett.

Tett azért fát is a tűzre, ismét kiszaggatta egyik felsőmet, na akkor én adtam hangot a véleményemnek, és duzzogtam is rá kerek 2,5 óráig. Lehet egy ilyen dögre cicusra haragudni?!

Viszont, mostanság nincs már deréktorna, nem kell szedegetnem a szárított gyümölcsöket. Persze nem azért, mert Joli megunta kiszedegetni, hanem úgy gondolta, tovább lép az ügyben és nem csak kiszedegette őket a tartóból, hanem 2 nap alatt szépen eltüntette őket, mindet egy szálig. Egyiket sem találjuk, pedig nem nagy a lakás. Nem tudom, hova a fenébe dughatta el őket, sehol nem látom őket, takarításkor sem találtam meg egyet sem. Ügyes cica, mindig is mondtam.

A nyár közeledtével sokat süt be a nap (kivéve, mikor naponta jön a monszun és leszakad az ég...), akkor készült róla ez a napozós kép. Szegény, sanyarú sorsú pára.

Gulo harcművészeti gyorsjelentése:

Az utóbbi időben Joli küzdő stílusa sokat változott. Fiatalabb korában inkább a box dominált, kevés lábmunkával és még kevesebb lesből támadással. Pár hónapja még használta karmait, igen hamar kivéreztetve ezzel ellenfelét (engem). Egy ideje azonban már komoly harcművészhez illően csak a legindokoltabb esetekben veti be a félelmetes karmokat. Viszont előszeretettel alkalmazza az ómagyar/tatár harcmodort, miszerint menekülést színlel, elbújik, bevárja az üldöző sereget, majd ráront. Illetve nekiront, esetleg átront rajta. De inkább nem is folytatom, hanem megtartom a témát egy önálló bejegyzéshez. Addig legalább gyűjtök még anyagot.

...és hogy mire!!...

Kezdem az elején. tegnap Joli rendes időben kapott reggelit, majd amikor elindultunk olyan fél 1 körül, adtunk neki konzervet és kiporcióztam még szárazat is. A kisasszny persze egyből rácsapott a konzervre, be is csókolta, majd ezek után fogta magát és hozzálátott a szárazhoz. Hitetlenkedtem, hogy nem lehet ennyire zabagép, de sajnos igen. Még meg is fordult a fejemben, hogy ebből még esetleg hányás lesz.

Elindultunk a lagziba, nagyon jól éreztük magunkat, büszkén mutogattuk Joli fotóit és megnyugodtunk, hogy nem csak mi vagyunk nem-normálisak, mások is mutotgatják büszke tekintettel otthoni kedvenceiket. Az este folyamán sokszor emlegettük, hogy most éppen ugyan mit csinálhat.

Ma, pontban 24 óra elteltével (vagyis túlbecsültem a 28 órás távollétet), fél 1-kor haza is értünk. Mikor forgattuk a zárban a kulcsot, már hallanni lehetett a hangját, de nem a megszokott, erőteljes hiszti volt. Beléptünk és elképedtünk...

A szobában 3 adag végtermék volt szabadon a szőnyegeken. Amikor néztük, és úristeneztünk, hogy "micsináltál, Joli?!?!...", akkor odaült és nézelődött egyik kupacról a másikra, hogy "igen, ezt én csináltam".

Jobban megnézve azonban a kis ajándékokat, rájöttem, hogy az bizony hányás. Egy a szőnyegen, egy mellette, még egy a másik szőnyegen, egy a tálkája mellett, illetve később még egy kanyar az alomban is....Szóval rendesen kihányt mindent :( Valószínűleg a szárazat is befalta ugye egyből és ki is jött....

Összetakarítgattam stb. Enni nem adtunk neki, csak egy kis joghurtot nyalogatott. Nem kellett volna. Azóta az is kijött, sőt, mégegyszer róka volt. Szegénykém. Teljesen el van gyengülve, be van horpadva az oldala (!), és mélabús tekintettel vánszorog egyik helyről a másikra.

Nagyon bízom benne, hogy ez csak egy mezei gyomorrontás, nem pedig valami betegség, mert szegény már most nagyon gyenge! Azt hiszem, most rákeresek majd a "macska gyomorrontás" szókapcsolatra.

És ha nem baj, most nem mellékelek képeket..... :)

• Joli
  
• Jolán
  
• Jolimoli
  
• Minulómanuló
• Bűzgombóc
  
• Gombszemű
  
• Street Fighter
  
• Tojógép
  
• Ördögfióka
  
• Ördögmotolla
  
• Fúúkiccicca
  
• Dög
  
• Makka
  
• Makkabi
  
• Zabagép
  
• Lefety
  
• Angelina Joli(e)
  
• Nyakk-Nyakk
  
• Nyávogógép
• Szőrmók
• Sz*rzsák
• Állat
• Karatecica

Kimaradt valami? És nálatok? Mely nevekkel neveztek meg jellegzetesen kedves egyedeket melyek mellettetek szeretetben leledzenek?

UPDATE - bréking! Joli elhagyta egy szál fehér bajszát :(( Tegnap késő éjjel vettem észre.

Tudom, tudom, a macskákat sokszor lehetetlen megérteni, és ne is akarjak értelmet találni cselekedeteik mögött. De azért sokszor meg tudjuk indokolni, hogy mit miért csinálnak, sőt, utána még el is könyveljük kis kedvenceinket okosnak. Én is ezt teszem mindig :)

De Jolinak egy dolgát nem tudom megmagyarázni. Mint már említettem, a nappaliban lévő dohányzóasztalon egy tálon szárított gyümölcsök vannak, kb. 4 hónapja (lassan ideje lenne újítanom...). Kb. 2 hónapig nem is zavarta Jolinkat. Azonban egy idő után elkezdte kipakolni őket. Odaül az asztal melletti kis zsámolyra, és átkap az asztalra, lerántva egy-egy darabot. És ennyi. Ott hagyja. Nem rágja, nem játszik vele, semmi. Gulot ezt roppantul szórakoztatja, mindig mosolyog, ha látja, hogy Joli beül, némi gondolkodás, majd kipakolja a gyümölcsöket és elégedetten elslattyog, mint aki jól végezte dolgát.

Ma is ezt tette, egy fél órája elindultam futni, mire visszajöttem, szétpakolta. Le is fényképeztem és hogy meglegyen a "before" és az "after", rekonstruáltam az eredeti állapotot.

Íme.

Before:

After:

Ő tudja. Nekem jó kis deréktorna naponta négyszer összeszedni.

Most pedig megyek és összetakarítok utána, mert ez az átok még a fedeles WC-t használva is kiszór egy garázsbetonozáshoz is elegendő kavicsot....

Bár ez a blog alapvetően Joliról szól, de már sok említés esett otthoni sziámi (vagyis thai) cicáinkról, így szentelek nekik is egy bejegyzést, szerintem megérdemlik.
Micuka 2002 májusában került hozzánk, főiskolai lakótársam tesójánál születtek kiscicák és (ingyen) kaptunk egy cicókát. Kecskemétre mentünk érte, szerelem volt első látásra. Szegényke az autózást nem nagyon bírta, egyfolytában menekülni próbált. Ott a kocsiban elkezdtünk gondolkodni a nevén, anyuval brainstormingoltunk és dobálóztunk a szép, különleges cicanevekkel. Apukám meg egyfolytában mondogatta, hogy legyen Micu, mert az cicanév. Addig mondogatta, míg Micu Micu lett.

Nagyon játékos cica volt, kedvence a negrócukorka volt, az volt a csali, ha ki akartuk csábítani valahonnan, illetve bárhonnan leszedte. A mai napig találunk a lakás legeldugottab helyein szétrágcsált negrócukrot, pedig ennek lassan 9 éve.
Idővel felcseperedett, és még műtét előtt szerettük volna, hogy legyenek legalább egyszer kiscicái, így párkeresést indítottunk, meg is találtuk a két utcával arrébb lakó Don Juant, Tomit. Tomi csodaszép kandúrbandi volt, és iszonyatosan bandzsa volt :) A frigy nehezen ugyan, és elég hangosan, de létrejött és Micuka nemsokára világrahozott 4 kiscicát. Az első sajnos halva született, de a további 3 nagyon is eleven volt. 2 fiú, és egy kislány. A kislány Mimi lett, a fiúk közül az egyiknek találtunk gazdit, ő Olivér lett, a nálunk maradt pedig a Tomi nevet kapta meg.

Nagyon szép kis család volt, imádtak a kertben játszani, Micuka a háttérben figyelt, amíg a kisördögök garázdálkodtak.

Meg is nőttek hamar, ment is a tülekedés télen a radiátornál :)

Tomi sajnos 1 évesen, amikor érett férfiú lett, elindult vadászni és nem jött haza többet. Nagyon sokáig vártuk, de csak nem jött. Bízunk benne, hogy valahol jó helyen van és olyan szép és vagány kandúrbandi lett, mint névadó apukája!
 

Maradt tehát Mimi otthon nekünk Micukával, akik azóta is szerves részét képezik az otthoniak életének. Mimi sajnos eléggé meghízott, szerintem Garfield hozzá képest egy filigrán cica, de pont ettől olyan egyedi. Azért sokszor diétáztatjuk, de ahogy nekünk embereknek, neki sem megy nagyon jól a koplalás...
 

Micuka csendes, jóravaló cicahölgy, már 9 éves és teljesen hozzánknőtt. Egy szavunk nem lehet ellene (talán a kanapénk máltatlankodna, ha beszélni tudna...). Mindig ott van, ahol a történések mennek, de csak szépen, csendben, szolidan. Mimi meg egy kedves kis butus. Nagyon fél mindenkitől, alig mutatkozik; amikor hazamegyek, van, hogy elő sem jön, úgy kell nekem bemásznom utána az ágy alá, ha látni szeretném.

Ha emberek lennének Micuka egy érett, kiegyensúlyozott, karcsú hölgy lenne; Mimi pedig egy kicsit butus, de nagyon kerek lány :)

Elég régen jelentkeztünk utoljára, sajnos más elfoglaltságaink vannak. Csendesen telnek a napok Joli-fronton, de azért van egy-két érdekes újdonság.

Az első az az, hogy amióta megműtötték, mintha nem lenne olyan bújós és ezt nagy sajnálattal konstatáljuk. Régebben, főleg esténként, amikor felvettük, egyből ott maradt az ölünkben, boldogan darált. Most meg, megfogjuk, és egyből nyafog, ugrik le.Tekereg, mászkál körülöttünk, de már nincs az a nagy lávícsádör. Legfeljebb akkor, amikor még nem boot-olt be eléggé ébredés után vagy épp készül elaludni. Akkor lehet dünyörögni neki, kicsit buzerálni, átszervezni a testtartását, úgy, hogy lehessen hasat vakarni, simogatni. Persze néha nyöszörgéssel kommentálja a dolgokat, jelezvén, hogy azért neki nem feltétlen tetszik ám a dolog, de örüljünk, hogy hagyja. Szomorú is vagyok emiatt.
Amúgy a hasán lévő műtét utáni seb szépen begyógyult, már csak egy kicsi heg van a helyén, a bundája is kezd szépen visszanőni.

Másik érdekes dolog, hogy megtaláltuk A JÁTÉK-ot. Eddig ugye a befőttes gumi volt a favorit, azt pöcögtette, rágta, rejtette el a szőnyeg alá, hogy aztán nagy kommandóval előszedhesse. Múltkor este pizzát rendeltünk (update vacsi rulez...), és ahogy majszoltuk a margheritánkat, egyszer csak halljuk, hogy valami borul a konyhában, pöccenő hang és teljes rohangálás. Megtalálta azt a műanyag kis kerek, 3-lábú izét, amit a pizzadobozba tesznek a pizza közepére, hogy ne nyomodjón rá a doboz teteje (szakszóval élve: távtartó). Szóval megtalálta a távtartót. Döbbenet, mit művel vele. Rágja, rugdossa, rohangál vele, van, hogy azzal a szájában ugrál magasra, majd szágul át a lakáson, a hasunkon dobbantva. A szőnyegek meg szép harmonika-alakzatba rendeződnek a fal tövében. Belelép a vizestálkába, az borul persze, átrohan rajtunk, és közben rágja azt a vackot. És ami a furcsa, hogy ezt egyszerően nem unja meg, addig játszik vele, amíg el nem vesszük tőle. Ismét igaza nyert az a mondás, hogy a legolcsóbb, leghétköznapibb dolgok válnak be jó játéknak.

A harmadik újabb szokás, az a dobozok, bútorok megrágcsálása. A polc aljában vannak társasok, cipősdobozok. Ezek sarka már masszívan szét van rágcsálva, de újabban a komód sarka is meg van csócsálva. Gulo ma kérdezte, hogy a ruhaszárítót ki rágta meg, a Joli? Nem, mondtam, az én voltam....bah.... :)

És, bekövetkezett az is, amitől eddig tartottam - ki akar menni a lakásból. Eddig is szünnyögött az ajtó előtt, de amikor kinyitottuk azt, akkor nagyon okos módon a zsanér felé ment és ott kukucskált ki. Rájött, kb. 3 hónap elteltével, hogy nem ott kell kimenni, hanem azon a másik, nagyobb lyukon...Egyszer már ki is ment a lépcsőházba, le is játszódott lelki szemeim előtt, hogy órákig keresni fogjuk és végigciccegni a lépcsőházat 10 szinten. Szerencsére visszahoztuk időben, de azóta nem hagyja nyugodni a dolog. Úgyhogy ajtónyitáskor kezdődik a zsonglőrködés illetve edzük magunkat, hogy minél kisebb résen ki tudjunk menni, miközben a lábunkat az utolsó pillanatig az ajtónyílásban tartjuk. Jó játék....

Tegnap pedig kapott egy nagy fekete pontot. Nem is, osztályfőnöki megrovást. Leráncigálta a ruhaszárítótól és kilyukasztotta a kedvenc-kedvenc felsőmet. Nagyon-nagyon mérges voltam, nem is szóltam Jolihoz órákig. Hiába pislogott őzike szemekkel, csak a ruha-szaggatót láttam benne. Reggelre megenyhültem. De még mindig érzem a sebet, lassan gyógyul... :)

K: Miért Joli a Joli?
V: Mert nagyon kreatívak vagyunk. Sokat tanakodtunk azon, mi legyen a makka neve. Egyszer majdnem megállapodtunk a Donna Olimpiában (Bud Spencer után szabadon), de aztán elvetettük, nem illet rá. Pedig épp az ment a tv-ben mikor nevet kerestünk.
Nagyon tetszett még az, hogy "Kifli", de az olyan fiús név. Tetszik még a Ribizli is, de az nem illik Jolira. (Jóhogy nem, hiszen Joli!!!)
Végül megnéztük, milyen névnap volt akkor, amikor megtaláltuk. Szerencsére nem Jenő (mert az fiúnév) és nem Horáciusz (mert a CSI-os mukit juttatja eszembe, akit nagyon nem komálok. Pedig ez Magyarországon anyakönyvezhető név!)
Így lett Joli a Joli. (Várom a javaslatokat következő cicám nevére!)

K: Miért Simonlewis és Gulogulo?
V: (simonlewis) Amikor beregisztráltam, kellett egy user-név, körbenéztem és megláttam egy Simon Lewis képet. Ezért. (Lehettem volna Golden Gate is ezen elv alapján...)
V: (Gulogulo) Épp a természettudományi múzeumban voltam, amikor megláttam valami nagyon fura állatot (ki volt tömve). Ez volt a Gulo-Gulo, magyarul torkos borz vagy rozsomák. A tajgán téli álmukat alvó állatokkal táplálkozik vagy ha nyár van, akkor a prémvadászok kunyhóiból dézsmálja meg a készleteket. Szóval szimpatikus volt. :)

K: Miért Minulómanuló a blog neve?
V: Gulo öccse amikor cicát lát, felkapja, hátára fekteti az alanyt és artikulálatlan hangon elkezdi trillázni a macsek fülébe, hogy "Minumómanuló, minulómanuló" és közben a szó ritmusára rázogatja a cicát, aki ijedt tekintettel néz vissza.

K: Mi a kedvencetek Joliban?
V: Ezt órákig tudnánk sorolni. A fekete tappancsai, és a jobbelsőn, újbegyek között megbújó rózsaszín folt. A defektes szája és csálé alsófogai. Az egy szál fehér bajsza a fekete bajusz-szálak között. A mellénye. A nagy szemei esténként. A kifejezés, ami az arcán ül, amikor joghurtot nyalogat. Ahogy a hordozóban nézelődik, amikor megyünk valahova. Hogy este nem is látszik a barna ágytakarón. Amikor kérdőjellel arccal néz, ha nem a megszokott edényben van tálalva a vacsora. Amikor nekiszalad az ajtónak és csak úgy koppan a kobakja. Amikor mosakszik és leesik közben a kanapéról. Amikor fel akar ugrani a komódra és azzal a lendülettel tovább is csúszik. Amikor akkora porfelhőt kavar az alomkaparás közben, hogy tüsszög. És persze, amikor bokszol :)

K: Vannak furcsa szokásai?
V: Van egy-kettő. Például nyalogatja a zuhanyrózsát. A mosogatószivacsot mindig behozza a szobába és apró cafatokra tépi. A favorit játék a befőttesgumi, azzal órákig elvan. Illetve az utóbbi időben irritálja a dísznek kirakott szárított alma, pedig hónapok óta ki van téve. Lehet, hogy unja már :)

K: Csinált már valami kárt?
V: Á, dehogy, semmit, sőt, horgolt egy terítőt. Minimálisat. A függönyt megtépte, de szerintem ezzel jelzi, hogy ki kellenne már mosni. Gulo szerint azt, hogy ki kéne dobni (a függönyt).  Összetört egy bögrét (lehet, hogy azért, mert más macska volt rajta és nem Ő). Egyéb nem történt (még).

K: Mik a tervek a jövőre nézve?
V: Szeretnénk kicsit szocializálni, eddig egy kísérlet volt erre nézve, de az fiaskó volt. Elza cica, akivel össze akartuk "hozni", fel is adta egy idő után a barátkozást vele, mert Joli egyfolytában morgott. Illetve tervezzük, hogy levisszük vidékre Simonlewis szüleihez, hogy az ottani cicákkal (Micu és Mimi) bevigyük őket egy sportcsarnokba rohangálni (és persze kötelet mászni).

K: Köszönöm az interjút, minden jót kívánok a triumvirátusnak.
V: Mi köszönjük a lehetőséget!