Elég régen jelentkeztünk utoljára, sajnos más elfoglaltságaink vannak. Csendesen telnek a napok Joli-fronton, de azért van egy-két érdekes újdonság.
Az első az az, hogy amióta megműtötték, mintha nem lenne olyan bújós és ezt nagy sajnálattal konstatáljuk. Régebben, főleg esténként, amikor felvettük, egyből ott maradt az ölünkben, boldogan darált. Most meg, megfogjuk, és egyből nyafog, ugrik le.Tekereg, mászkál körülöttünk, de már nincs az a nagy lávícsádör. Legfeljebb akkor, amikor még nem boot-olt be eléggé ébredés után vagy épp készül elaludni. Akkor lehet dünyörögni neki, kicsit buzerálni, átszervezni a testtartását, úgy, hogy lehessen hasat vakarni, simogatni. Persze néha nyöszörgéssel kommentálja a dolgokat, jelezvén, hogy azért neki nem feltétlen tetszik ám a dolog, de örüljünk, hogy hagyja. Szomorú is vagyok emiatt.
Amúgy a hasán lévő műtét utáni seb szépen begyógyult, már csak egy kicsi heg van a helyén, a bundája is kezd szépen visszanőni.
Másik érdekes dolog, hogy megtaláltuk A JÁTÉK-ot. Eddig ugye a befőttes gumi volt a favorit, azt pöcögtette, rágta, rejtette el a szőnyeg alá, hogy aztán nagy kommandóval előszedhesse. Múltkor este pizzát rendeltünk (update vacsi rulez...), és ahogy majszoltuk a margheritánkat, egyszer csak halljuk, hogy valami borul a konyhában, pöccenő hang és teljes rohangálás. Megtalálta azt a műanyag kis kerek, 3-lábú izét, amit a pizzadobozba tesznek a pizza közepére, hogy ne nyomodjón rá a doboz teteje (szakszóval élve: távtartó). Szóval megtalálta a távtartót. Döbbenet, mit művel vele. Rágja, rugdossa, rohangál vele, van, hogy azzal a szájában ugrál magasra, majd szágul át a lakáson, a hasunkon dobbantva. A szőnyegek meg szép harmonika-alakzatba rendeződnek a fal tövében. Belelép a vizestálkába, az borul persze, átrohan rajtunk, és közben rágja azt a vackot. És ami a furcsa, hogy ezt egyszerően nem unja meg, addig játszik vele, amíg el nem vesszük tőle. Ismét igaza nyert az a mondás, hogy a legolcsóbb, leghétköznapibb dolgok válnak be jó játéknak.
A harmadik újabb szokás, az a dobozok, bútorok megrágcsálása. A polc aljában vannak társasok, cipősdobozok. Ezek sarka már masszívan szét van rágcsálva, de újabban a komód sarka is meg van csócsálva. Gulo ma kérdezte, hogy a ruhaszárítót ki rágta meg, a Joli? Nem, mondtam, az én voltam....bah.... :)
És, bekövetkezett az is, amitől eddig tartottam - ki akar menni a lakásból. Eddig is szünnyögött az ajtó előtt, de amikor kinyitottuk azt, akkor nagyon okos módon a zsanér felé ment és ott kukucskált ki. Rájött, kb. 3 hónap elteltével, hogy nem ott kell kimenni, hanem azon a másik, nagyobb lyukon...Egyszer már ki is ment a lépcsőházba, le is játszódott lelki szemeim előtt, hogy órákig keresni fogjuk és végigciccegni a lépcsőházat 10 szinten. Szerencsére visszahoztuk időben, de azóta nem hagyja nyugodni a dolog. Úgyhogy ajtónyitáskor kezdődik a zsonglőrködés illetve edzük magunkat, hogy minél kisebb résen ki tudjunk menni, miközben a lábunkat az utolsó pillanatig az ajtónyílásban tartjuk. Jó játék....
Tegnap pedig kapott egy nagy fekete pontot. Nem is, osztályfőnöki megrovást. Leráncigálta a ruhaszárítótól és kilyukasztotta a kedvenc-kedvenc felsőmet. Nagyon-nagyon mérges voltam, nem is szóltam Jolihoz órákig. Hiába pislogott őzike szemekkel, csak a ruha-szaggatót láttam benne. Reggelre megenyhültem. De még mindig érzem a sebet, lassan gyógyul... :)
