Joli, mint a legtöbb cica általában, nem szereti a változásokat.
Az utóbbi napokban van, volt egy-két dolog, amit nem igazán fog fel, de mindenesetre nem tetszik neki és rosszallásának hangot is ad.
Legelső, és legfontosabb az, hogy Golu vasárnap este elutazott 3 hétre (munkaügyben). Már az furcsa volt Jolinak, hogy ugyan hova megy vasárnap?! Ráadásul este?! Amikor Gulo elindult, keringett a lakásban, sok kört lerótt (nem nehéz, nem túl nagy a lakás kerülete), és szinte hallottam, hogy értetlenkedik magában. Aztán amikor megkapta a vacsorát, az némileg kizökkentette a méltatlankodásból és boldogan evett habzsolt, és utána elégedetten mosakodott, nyamogott még magában lámpaoltásig.
Másnap reggel megint leesett neki a tantusz, hogy itt valami nem stimmel! Mi az, hogy én jövök ki reggel a szobából? Csak én? És senki más! Hangos nyávogás volt, persze még csík szemeim voltak, alig láttam, de mosakodás és kávé előtt már kanalaztam is neki a reggelit. (Egyszer megszámolom, hogy amíg porciózom neki a menüt, hányszor fut el a tálkája helyétől a konyháig és hányszor koppantja be a fejét a hűtőajtóba, amikor nyitom-csukom azt). A tápolás ismét eltérítette a gondolatait, de amikor az üzemanyag lejutott, neki eljutott, hogy Gulo sehol! Leült a háló ajtajába és onnan pillogott. De csak nem jött senki. Utána jött nekem, fel a lábamra, hogy kifejezze a nemtetszését (ezt is megfigyeltem - kizárólag akkor mászik reggel a lábamra, amikor harisnyában vagyok. Új harisnyában). Simogattam Jolit, mondtam, hogy Gulo most nincs itt, csak én, és hogy ne haragudjon, nemsokára itthon lesz stb stb. Megnyugodott. (És én meggyőztem magam, hogy azért, mert megértette, amit duruzsoltam neki, nem pedig a simogatástól.)
Azóta 3 nap telt el és tekintve, hogy sok bent a munkám, minden nap este fél 9-9 felé értem haza. Ezt is furcsállja ám! Gulo olyan 5 óra felé haza szokott érni és persze nála is első a Joli bendőjének megtömése. Ez is furcsa Jolinak, hogy ilyen sokat kell várni a vacsorára! (Nem szoktunk kinthagyni neki szárazat sem napközben. Lehet, hogy kegyetlenség, de olyan kis zabagép, hogy mindent felfal, ami elé kerül és biztos gurulna 3 hét után.) Szóval késői vacsit kap a kisasszony, és valószínűleg ki is lehet éhezve, mert egy falatot nem hagy és az üres tányérhoz is visszamegy párszor, reménykedve, hogy hátha. De nem.
Gulo távollétéből kifolyólag most nincs kommandó-partnere sem Jolinak! Nála az esti játék (az én sajnálatomra) általában rohangálásból, harcból (=karmolásból, lesbőlugrásból, harapásból) áll. Na én ezt viszont annyira nem komálom. Én inkább a babusgatós fél vagyok. De ez persze Jolinak nem elég és már hétfőn este úgy megkarmolt, úgy végigszántott az alkaromon, hogy vérzett. (Aznap reggel munkába menet elestem, de olyan szép, emberes hátast dobtam, bevágtam a kezemet is. Na a Joli karmolása jobban fájt...És most a jobb alkaromon 10 centis karomnyom, bal alkaromon szép lila folt van. Szép látvány lehetek, tagadhatatlan.)
Mint egyszer már írtam, Joli kedvence, ja nem, az ÉN kedvencem az almás-fahéjas joghurt. Joli mindig megérzi, ha azt készülök enni, mert amikor kezdem kinyitni a joghurtosdobozt, villámgyorsan jön és tolja a buksiját a kezem alá és nem hagy enni. Persze kap belőle mindig (nem csak a tetőt nyalogatja le, hanem még kap plusz adagot is). Tegnap előtt (én balga, nem is tudom, hogyan gondoltam!) körtéset akartam enni. Joli tepert oda hozzám, aztán megszagolta, orrfintorítás. Még egyszer, és tekintve, hogy a joghurt még mindig körtés volt, nem változott almás-fahéjassá, ismét fintorgott (szerintem igenis tud fintorogni!), majd otthagyott és szemrehányóan nézett az előszobából. Megígértem neki, hogy fogok hozni almás-fahéjasat (Sőt, valamelyik nap láttam félliteres kiszerelésben! Biztos fogok venni!)
Amúgy meg, annak ellenére, hogy sokat van egyedül, nem lehet igazán dögönyözni, szeretgetni, csak akkor, ha ő azt óhajtja. Amióta megműtötték, sokkal kevésbé marad meg az ölünkben. Most meg, este próbálom szeretgetni, simogatni, tekintettel az egész napos egyedüllétre és egyszerűen nem engedi. Olyan este 10 felé engedi, de pár perc után nem elég, hogy én simogatom, hagynom kellenne, hogy harapdáljon, karmoljon....
Más. Kaptam egy nagy csokor tulipánt Gulotól még hétvégén. Joli persze rágja, vagyis rágná, de átdeportáltam (a virágot) a hálóba. Amikor itt nyitva az ajtó, egyből besurran és hallom, hogy csámcsog a leveleken. Először semmiféle tapsolás, rákiabálás nem segített. Aztán egyszer odamentem, felkaptam (Jolit) és ledobtam az ágyra, hangos kiáltással kísérve, hogy "nem szabad!!!". És érdekes módon, ha azóta meglát, hogy ott állok az ajtóban, már teper is a virág mellől. Sőt, kedden reggel amikor meghallottam, hogy ott molyol, indultam oda és meghallotta, hogy megyek és már ugrott is le! Vagyis - MEGTANULTA, hogy ezt nem szabad. Okos cica ő, mindig is mondtam :) (mindenesetre, az egyik elhervadt szirmot elrágcsálta...remélem, nem lesz baja tőle!)
Ezek mennek meg a bárányfelhők.
