Gulot ismét elszólította a kötelesség, kint van a fronton munkaügyben van külföldön, úgyhogy 3 hétig ismét édes kettecskézünk Jolival. Mondanom sem kell, ismét előtört belőle a hiszti. Fel s alá járkál, nyekereg, keresi Gulot. Úgyhogy ilyenkor minden egyes alkalommal leültetem (elszalad), leültetem (megint elszalad), megint leültetem (jobb esetben ott marad) és eldünnyögöm neki, hogy Gulo nem ment el örökre, még ha az ő cica-időszámítása szerint annak is tűnik e 3 hét. Én meg igyekszem nem megsértődni azon, hogy én nem vagyok neki elegendő, velem nem is élet az élet stb stb.
Tekintettel arra, hogy én nem a street fighter alakulat vagyok, csendesebben telnek a napok. Persze sokszor rájön az 5 perc, megy a rohangálás, szőnyegek harmonikába rendezése, de pár perc múlva bágyadtan pillog. Ugyan nincs nagy meleg (sőőőőt), elég fáradékony lett, biztos korral jár, öregszik, no... Sokszor csinálja, hogy bandukol a lakásban és egyszer csak eldobja magát, ott ahol van, elnyúlik és onnan pillog rám, és küldi a hullámokat, hogy ugyan fáradjak már oda őt simogatni. Tekintettel arra, hogy nem igazán szeretek az előszobában ücsörögni a padlón, ilyenkor felemelem a nagyasszonyt, és beviszem a szobába a kanapéra, hogy akkor majd ott romantikázunk egyet. Ez persze nem jó, hiszen nem az Ő akarata teljesül, így leugrik, és kiterül a szőnyegen (ez már egy fokkal jobb azért, bevallom), és onnan jön megint a könyörgő tekintet. Persze jön egy kis szóbeli csatározás ("gyere ide" vs. "nyákk".) De persze ő győz, én szépen kucorgok a szőnyegen, amíg el nem gémberedek teljesen...
Estéink csendesen mennek tova. Fél füllel hallgatom a meccset a háttérből, közben tanulok és / vagy Jolit szórakoztatom. Vagy inkább ő szórakozik velem. Persze mindig a füzetre, könyvre kell hasalnia, hogy aztán onnan startoljon a kommandó ugrás, közben engem szépen megkarmolva...A vuvuzela meglepetésemre egyáltalán nem érdekelte / zavarta, a nyári kis bogarakat viszont nagyon szereti és egy rovarbiológus alaposságával tanulmányozza őket. Van, hogy talál egy 0,05 mm nagyságú rovart és odaül mellé, meredten nézi. Természetesen tojik rám ilyenkor, még a füle botját sem mozdítja. Azonban, kis egyszerű lélek, a bogárka sehol sincs már, ő még mindig meredten nézi azt a pontot, ahol látta. Van, hogy másfél órán keresztül csak ül és néz előre meredten. Az persze nem baj, hogy egy 2 centis "bogárka" ott szambázik tőle 10 centire, azt nem vesszük észre...
Rágcsálásban fokozta tevékenységét. Megrágta a TV külön (padlón) lévő kis hangfalait. A komód sarkát. A kajás alátétet. A futócipőm tornazsákját. A ceruzák végét. A táskámat. Egy plüsstevét. És egy kölcsönkönyvet, ami angol és ráadásul valami ritka kiadás és mellesleg úgy kaptam kölcsön, szóval azt majd még be kell szereznem újra. Elmondható, hogy Joli egy rágcsáló kárttevő.
Képek is jönnek hamarosan, promisz.
